Vezetői hatalom és a csapattagok felhatalmazása

Ezen a képzésen a résztvevők elsajátíthatják, mire van szükség egy csapat vezetése terén ahhoz, hogy minden csapattag önállóan elvégezze a feladatát, és a kapott döntési szabadság mellett mindenki felelősséget vállaljon a saját döntéseiért. A tréning arra is kitér, mit jelent a felhatalmazás, és miként járul hozzá ahhoz, hogy az egyének akarjanak döntéseket hozni, és hogyan biztosítható, hogy ehhez meglegyen a kellő tudásuk, készségeik és eszközeik. A résztvevők ismertetőt kapnak arról, hogyan lehet a feladatokat pozitív módon delegálni a csapattagoknak, és egyben elismerni a készségeiket és munkájukat.

A képzés elvégzése után a résztvevők képesek lesznek az alábbiakra

  • megérteni a hatalom, a státusz és az identitás közötti kapcsolódási pontokat, azt, hogy miből táplálkozik a hatalom, illetve milyen összefüggések vannak a hatalom, a visszaélés és a reagálás között
  • felismerni azokat a helyzeteket, amelyek hatalommal való visszaéléshez vezethetnek, ugyanakkor megérteni, hogyan lehet a hatalom negatív megnyilvánulásaitól (kirekesztés és uralom) a hatalom pozitív alkalmazási módjaira (befogadás és felhatalmazás) áttérni
  • azonosítani olyan kulcsfontosságú vezetői intézkedéseket, amelyek célja, hogy mindazokat a forrásokat, amelyekből a hatalom táplálkozik, pozitív módon használják a munkatársak identitásának és státuszának elfogadása, valamint a társadalmi befogadás és az egyének felhatalmazásának gyakorlati megvalósítása érdekében.

Formátum

A képzés személyes és online formátumban is elérhető

Időtartam

3 óra